Napfény,  szamba,   karnevál,   foci és az   Amazonas –

ezek jutnak eszünkbe a félkontinensnyi és egyben legnagyobb dél-amerikai ország, Brazília nevének hallatán. Természeti kincseit, állatvilágát tekintve is világelsõ méretek, számadatok sorával találkozhat az idelátogató.

A Brazil Szövetségi Köztársaság a kontinens legnépesebb és legnagyobb kiterjedésű országa, kettõ kivételével az összes dél-amerikai állammal határos. 8,5 millió km2 területén kb. 170 millióan élnek, akiknek hivatalos nyelve a portugál.
Legnagyobb részén trópusi éghajlat uralkodik. Leghosszabb folyója az Amazonas (6480 km), a világ legszélesebb (átlagosan 5 km) folyója a világ legkiterjedtebb

folyómedrével (csaknem 6 millió km2) is rendelkezik, s 20 százalékát adja a bolygónkon található óceánok évi vízutánpótlásának. Majd háromezer halfaj él vizében, ezzel is világelsõnek számít. (Ugyanakkor a világ legnagyobb vízi erõműve, az Itaipu-gát nem az Amazonason, hanem az ország másik, jelentõs folyóján, a Paranán található, a brazil–paraguayi határon, nem messze a világ egyik legszebb vízesésétõl, az Iguacutól.)

Az amazonasi esõerdõ kb. 7 millió km2 kiterjedésû, Dél-Amerika északi és középsõ területein terül el, elfoglalva Brazília felszínének 58 százalékát. Ez a Föld leggazdagabb biológiai és élõvilág-rezervátuma, az itt élõ fajok számát a természettudósok nyolcszázezer és ötmillió közé teszik, ami megfelel a világon ismert összes faj 25-30 százalékának. Brazília Atlanti-óceán menti partjaira jellemzõ növénytakaró az atlanti esõerdõ, az itt élõ fajok 50 százaléka csak itt, és sehol máshol nem él meg. Az észak-keleti régiót félsivatagos terület, cserjés növényzet, a caatinga fedi. A Pantanal-lapály pedig a világ legnagyobb mocsaras területe, a világörökség része. Körülbelül hatszázötven madárfaj, nyolcvan emlõs-féle, kétszázhatvan hal- és ötven hüllõfaj él itt. Az ország egyéb tájai változatosabbak, szavannák, nagy kiterjedésű füves és cserjés területek, fenyõerdõk, pálmaligetek váltják egymást. Brazília a világ legnagyobb katolikus lélekszámú állama, népességének 53 százaléka európai (javarészt portugál, spanyol és olasz), valamint 22 százalék mulatt, 12 százalék mesztic, 11 százalék fekete bõrű alkotja. A huszonhat államból és egy szövetségi területbõl álló ország lakosságának közel a fele él a mezõgazdaságból, elsõsorban kávé-, cukornád-, narancs- és banántermelésbõl. Brazília a második helyen áll szója-, kakaó- és marhahústermelésben, és a világ negyedik legnagyobb dohánytermelõ országa.

Brasília, a fõváros

A levegõbõl nézve igen különleges, pillangó vagy repülõgép alakot formáló, várostervezéssel épült város 1960 óta fõvárosa az országnak. Huszonhét év elteltével, 1987-ben felkerült a világörökségek listájára. Az ország két korábbi fõvárosa, Salvador és Rio de Janeiro a partvidéken épült fel. A 19. században, elkerülendõ a földrajzi fekvéssel együtt járó veszélyeket, a portugál királyok és a brazil császárok már foglalkoztak a gondolattal, hogy lerakják egy új, az ország belsejében található fõváros alapjait. De Isten malmai Brazíliában sem õrölnek gyorsan. 1823-ban José Bonifacio de Andrad e Silva komolyabb javaslatot tett a mai fõváros helyére, s az új városnak a Brasília nevet adta. 1891-ben az elsõ brazíl alkotmány meg is fogalmazta felépülését, de csak 1922-ben rakták le a város alapkövét. Újabb 24 év telt el, mire a tervezést felváltotta az építkezés, s 1955-ben az új fõvárossal foglalkozó bizottság kijelölte az újonnan építendõ város helyét. 1956-ban Juscelino Kubitschek de Oliviera lett az államelnök, aki megalapított egy vállalatot, amely az új várossal foglalkozott. Megbízta az akkor még fiatal Oscar Niemeyert a város építtetésének vezetésével, s még abban az évben megkezdõdtek az építési munkálatok. Az építési jogot Lúcio Costa nyerte el, akinek munkája pilótaterv (Plano Piloto) néven vált ismertté, s terveit a híres francia építész, Le Courbusier szellemében készítette. Kubitschek azt tervezte, hogy ötéves kormányzása alatt Brasília annyit fejlõdik majd, mint amennyit az elõzõ fél évszázadban. Arra vágyott, hogy õt tartsa majd az utókor Brasília alapítójának. Mandátuma lejárta elõtt, 1960 áprilisában fel is avatta a várost, igaz, még azelõtt, hogy az elkészült volna. Brasília gyorsabban növekedett és fejlõdött, mint a tervek alapján várták: eredetileg csak a kormánynak és kormányhivataloknak adott volna helyet, ám építése alatt több ezer ember költözött a városba, akik késõbb sem voltak hajlandók elhagyni. A legtöbb ember az elõvárosokban és a városon kívüli régiókban lakik. Az országos átlagnál ma is magasabb színvonalú a zöldövezetekben gazdag, jó infrastruktúrájú brasíliai élet, ahonnan azonban hiányzik a fõvárosokra jellemzõ kulturális élet lüktetése, a politikusok, hivatalnokok ugyanis szívesebben töltik a hétvégét más városokban. A Dél-Amerikára annyira jellemzõ szegénynegyedek összevissza kialakulásának lehetõségét Brasília azzal akadályozta meg, hogy a szegényeket külsõ kerületekbe, úgynevezett szatelitvárosokba költöztette.

Rio de Janeiro

A brazilok úgy tartják: „Isten hat nap alatt teremtette meg a világot, s a hetedik napon Rio de Janeirót.” Az ország egykori (1763–1960) fõvárosa ma a második legnagyobb és legsűrűbben lakott város. Nevének jelentése: Január folyó, 1502-ben a gyarmatosítók ugyanis azt hitték a Guanabara-öbölrõl, hogy az egy folyótorkolat, s január hónap lévén, arról nevezték el. A Rióban született embereket „cariocá”-nak hívják, ami ma város lakóinak vidámságára, könnyed életstílusára utal. A 16. században a város fõ gazdálkodási területe a cukornádtermesztés és a halászat volt, a megnövekedett munkaerõ-szükséglet miatt Brazília bekapcsolódott az afrikai rabszolga-kereskedelembe, az elsõ rabszolgák Angolából érkeztek. A 17. században a város lakossága már elérte a tizenkétezer fõt, és a hivatalos vallás a katolikus lett. A kávétermesztés a város fejlõdésére igen jó hatással volt. A jelentõsebb kávéültetvények és a kikötõ között vasútvonalakat létesítettek, sõt hajójáratokat is indítottak.
A városról az embereknek a világ minden részén a pompázatos karnevál, a szamba jut eszébe. A 396 méter magas Cukorsüveg-hegy képe is azonnal felsejlik, ahova felvonó viszi fel a turistát, hogy gyönyörködhessen a városra és az óceánra táruló a felejthetetlen kilátásban. A Corcovado-hegy tetején található, hatalmas Krisztus-szobor a város jelképe, harminc méter magas, és több mint ezer tonnát nyom. Eredetileg Brazília Portugáliától való függetlenné válásának (1822) századik évfordulóján akarták felállítani, de csak 1931-ben készült el.
Itt található a világ legnagyobb lakott területen belüli erdeje, a Ticuja is. Lakosainak száma meghaladja a 6 milliót (külvárosaival együtt a 11 milliót is). A századfordulón Rio de Janeiro egy modern város képét kezdte mutatni. Korszerûsítették a kikötõt, lekövezték az utcákat, kiszélesítették a sugárutat és fellendült a város kulturális élete is. Legszebb épületei a Teatro Municipal, az Escola de Beles Artes, a Biblioteca Nacional, leghíresebb városrészei pedig Copacabana, Ipanema, és Leblon tengerpartja, Rochina, Flamengo és Botafogo. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy Rio de Janeiróban az emberek egyharmada él a hegyoldalakon húzódó favellákban, összetákolt kunyhókban. E hatalmas szegénynegyedek látogatása biztonsági okokból nem javasolt a turisták számára.

Sao Paolo

Brazília legnépesebb, húszmillió lakosú városa, szövetségi állami székhelye, amely az 1554. január 25-én, a jezsuiták által alapított missziós iskola körül alakult ki. A 17. századi aranyláz számos bevándorlót vonzott ide. A kávéültetvények révén a 19. század elejére az ország egyik legfontosabb kereskedelmi központja lett. A tengerparttól 60 km-re, az ország délkeleti részén fekszik, a Tiete, a Pinheiros és a Tamanduatei folyók medencéjében. Nem csupán az ország, de egész Dél-Amerika legnagyobb metropolisává nõtte ki magát, amit sokoldalú iparának és szaporodó közintézményeinek köszönhet. A város Dél-Amerika vezetõ kereskedelmi és ipari központja. Itt összpontosul a gép-, textil-, vegy- és gyógyszeripar fele, a gumiipar és a villamos berendezések elõállításának közel háromnegyede. A fém-, a bútor- és az élelmiszeripar is jelentõs. Ipari üzemei nagyrészt az ABC-városok néven ismert elõvárosaiba települtek: Sao André, Sao Bernardo do Campo és Sao Caetano do Sul. Két nemzetközi repülõtere van: Congonhas és Viracopos, fõ kikötõje pedig Santos, amelylyel függõvasút is összeköti.

Recife

Brazília északnyugati részén, az Atlanti-óceán partján fekszik, s a régió második legnagyobb, egyben az ország egyik legfontosabb kikötõje. Az ország egyik kulturális központja, amelyet fekvése miatt Amerika Velencéjének is neveznek. Recife területe adott otthont az elsõ portugálok alapította kolóniáknak. Duarte Coelho gazdagon termõ földet és a cukornád termesztéséhez kiválóan alkalmas klimatikus viszonyokat talált Pernambucaóban, s a brazil cukor hamarosan nagyon kedveltté vált Európában. A termesztéshez és az aratáshoz a munkaerõkérdést afrikai rabszolgákkal oldották meg, akik a 16. századtól csaknem három évszázadon át folyamatosan érkeztek ide. Ennek következtében az állam a fekete kultúra egyik amerikai központja lett, amelynek jegyei ma is megmutatkoznak a helyi táncokban, zenében és konyhaművészetben. A fekete, az indián és az európai kultúra keveredése Recifét Brazília egyik legszínesebb kultúrájú városává teszi. Nevezetességei: az Orange-erõd, a Boa Viagem Beach, Olinda történelmi városközpontja (ez a világörökség része is), Casa la Cultura, valamint a recifei karnevál, és a város környéki strandok.

Úti tippek

- Magyarország és Brazília között nincs olyan megállapodás, amely szerint ingyenes lenne az orvosi ellátás, ezért betegbiztosítás megkötése feltétlenül javasolt.
- Kötelezõ védõoltás csak Brazília egyes területeire (Amazonas vidéke, Pantanal) utazás esetén javasolt, de a malária megelõzésére gyógyszer szedése ajánlott. Javasoljuk, hogy elindulás elõtt tájékozódjanak a magyar egészségügyi hatóságoknál.
- Az idõeltolódás Budapesthez viszonyítva március–szeptemberben –5, október–februárban –3 óra.
- Az országban a hivatalos fizetõeszköz a real, 1 real kb. 100 Ft. A legelterjedtebb külföldi fizetõeszköz az USA-dollár.
Városi közlekedés A városi közlekedésre jellemzõ tömegközlekedési eszköz a busz, helyi és a turisták számára üzemeltetett járatokkal. A taxi nem drága, a nagyvárosokban éjjel-nappal könnyen található, megbízható közlekedési eszköz. A viteldíjat a taxióra mutatja, de hosszabb városnézés esetén elõre is meg lehet egyezni a szolgáltatás díjában. A taxisofõrök ritkán beszélnek angolul (vagy bármely más nyelven a portugálon kívül), ezért érdemes a taxisofõrnek egy papírra leírni az úti célt.

Ízek és karneválok

A helyi konyhaművészetben a rizs és a bab dominál, általában sültekhez, csirkéhez, halhoz tálalva fogyasztják. A legnevezetesebb ételkülönlegesség a kókusztejjel ízesített tengeri hal (moqueca), a hagymával és borssal ízesített zöldség (caruru), valamint a babos sült (feijoada). A legnépszerûbb utcai gyorsétel az acarajé, a tenger gyümölcseivel, paradicsomszósszal kínált sült bab.
Valamennyi karnevál közül a riói a leghíresebb, ahol a háromnapos ünnepen a különbözõ szambaiskolák vonulnak az utcákra, turisták százezreit csábítva a városba.