Heitor Villa-Lobos brazil zeneszerző magyar hasonlattal leginább Kodályhoz vagy Bartók Bélához hasonlítható

A Wikipédiában ez olvasható róla:

Heitor Villa-Lobos (1887. február 5. – 1959. november 17.) brazíliai zeneszerző és karmester volt, akit a 20. század brazil komoly zenéje legfontosabb alakjának tartanak. Villa-Lobos minden idők legfontosabb és legjobban ismert latin-amerikai zeneszerzője. Számos zenekari, kamarazenei, hangszeres és vokális művet írt. Zenéje részint a brazil népzenén alapul, de sok stílusjegye az európai zenei örökségből ered, mint azt a híres Bachianas brasileiras (Brazil Bach-darabok) is példázzák.

Villa-Lobos 1887. február 5-én született Rio de Janeiroban. Apja, Raul gazdag, művelt könyvtáros, amatőr csillagász és zenész volt. Villa-Lobos gyermekkorában Brazíliában szociális forradalom és modernizálódás zajlott le, eltörölték a rabszolgaságot és Brazília köztársasággá alakult.

A változások tükröződtek a zenei életben is: korábban az európai zene hatása volt az uralkodó és a Conservatório de Música oktatása a hagyományos ellenponton és összhangzattanon alapult. Villa-Lobos nem sokat hasznosított a módszeres tanulásból. Néhány sikertelen zeneelméleti óra után apja által rendezett rendszeres zenei estek zenészeitől leste el titokban a zenei ismereteket. Megtanult gordonkán, gitáron és klarinéton játszani. Amikor apja 1899-ben váratlanul meghalt, azzal segített családjának, hogy szinházi és mozizenekarokban játszott.

Heitor Villa-Lobos 1922 körül

1905. körül Villa-Lobos elkezdte felfedezni Brazília ismeretlen belsejét, elsősorban zenei kultúráját. Valószínűleg erős túlzások vannak azokban a történetekben, melyeket maga Villa-Lobos mesélt el a rákövetkező tíz év utazásain átélt kalandjairól, például arról, ahogy elfogták a kannibálok, majd sikerült tőlük megszökni. Felfedezte azt a csodálatos sokszínűséget, mely a hatalmas ország kultúráját jellemezte: maga portugál hagyományokon nevelkedett, de megismerkedett a fekete rabszolgák és az őslakos indiánok zenéjével is. Legelső kompozíciói ebben a korszakban keletkezett gitár improvizációk voltak.

Villa-Lobos több helyi brazil utcai-zenei bandában játszott, hatottak rá a mozikban játszott kísérőzenék és Ernesto Nazareth tangó improvizációi. Egy ideig a rioi opera társulat csellistája lett, és korai szerzeményei között opera kísérletek is voltak. Arthur Napoleão zongorista és zeneműkiadó bátorítására elhatározta, hogy komolyan komponálni kezd.

Brazil hatások 

1912-ben Villa-Lobos feleségül vette Lucília Guimarães zongoraművészt, befejezte utazásait és komoly zenészként megkezdte pályáját. Első darabjait 1913-ban adta ki. Több kompozícióját 1915. és 1921. között alkalmi kamarahangversenyeken majd zenekari hangversenyeken mutatta be, melyek helyszíne legtöbbször a Rio de Janeiro-i Salão Nobre do Jornal do Comércio-ban volt.

Az itt bemutatott zenék jól mutatják, hogy sikerült megoldania azokat a problémákat, melyeket ellentmondásos tapasztalati okoztak, és legyőzte hovatartozásának válságát, azaz hogy európai vagy brazil zene határozza-e meg stílusát. Ez a fordulat 1916-ban történt, abban az évben, amikor az Amazonas-t és az Uirapurú-t írta (bár az Amazonas-t 1929-ig, az Uirapurú-t 1935-ig nem mutatták be). Ezekből a művekből áradnak a brazil helyi legendák és a „primitív” folklór.

Az európai hatások továbbra is megihlették Villa-Lobost. Az 1917-ben Brazíliába látogatotó Szergej Gyagilev balettje óriási hatást gyakorolt rá. Ugyanebben az évben találkozott a francia zeneszerzővel, Darius Milhauddal, aki a Paul Clodel titkára volt a francia konzulátuson. Milhaud ismertette meg Debussy, Satie és valószínűleg Stravinsky műveivel, viszonzásképpen Villa-Lobos bemutatta Milhaudnak a brazil utcai zenét. 1918-ban találkozott a híres zongoristával, Artur Rubinsteinnel, akivel életreszóló barátságot kötött, ez a találkozás Villa-Lobost további zongoradarabok írására ösztönözte.

1918 környékén abbahagyta műveinek opus számozását, mivel az úttörő lelkületének gátat szabott. A Carnaval das crianças (Gyermekkarnevál) című két zongorára írt szvitjével (1919-1920) Villa-Lobos felszabadíotta stílusát az európai romantikától. A szvit nyolc karaktert vagy jelenetet ábrázol a riói karneválból.

1922. februárjában modern művészeti fesztivált rendeztek São Pauloban, amelyhez Villa-Lobos saját műveinek előadásával járult hozzá. A sajtó ellenséges volt és a hallgatóság sem méltányolta a műveket, a közönség morcosságát fokozta hogy Villa-Lobos textilpapucsok hordását tette kötelezővé a hangversenyeken, ez azonban különféle fertőzéseket okozott. A fesztivál Villa-Lobos Quarteto simbólicojával fejeződött be, mely a brazil városi életből merítette ihletét. Ekkor zajlott le egy sikertelen puccskisérlet a Copacabna parton, az összes szórakozóhely zárva volt és a közönség valószínűleg könnyebb fajsúlyú zenére vágyott, a darabot kifütyülték.

1922. júliusában Rubinstein mutatta be a A Prole do Bebêt. Éppen akkor ért véget egy sikertelen puccskisérlet és az összes szórakozóhely napokra be lett zárva. A közönség valószínűleg valami könnyebb zenére vágyhatott, a darabot kifütyülték. Villa-Lobos filozófikus egykedvűséggel vette tudomásul a történteket, Rubinstein úgy emlékezett később vissza, hogy a zeneszerző azt mondta: „Én még mindig túl jó vagyok nekik.” A darabot a „modern brazil zene első maradandó művének” nevezték.

Rubinstein tanácsára Villa-Lobos 1923-ban Párizsi látogatást tett. Bevallott célja az volt hogy bemutassa egzotikus hangzásvilágát, nem pedig a tanulás. Közvetlenül elutazása előtt fejezte be Nonettjét (tíz hangszerre és kórusra), melynek első előadása megérkezése után a francia fővárosban zajlott le. Párizsban 1923-1924 és 1927-1930 között tartózkodott és olyan kiválóságokkal találkozott, mint Edgard Varèse, Pablo Picasso, Leopold Stokowski és Aaron Copland. Párisi hangversenyei nagy feltünést keltettek, érdemes megemlíteni, hogy zenekari palettájának ragyogása mély benyomást gyakorolt a fiatal Olivier Messiaenra.

Az 1920-as években Villa-Lobos a sanyol gitárművésszel, Andrés Segoviaval is találkozott, aki gitár-leckéket adott neki: a komponista viszonzásképp 12 etüdöt írt, mindegyikben feldolgozva egy apró részletet a brazil chorõesekből (utcai vándorzenészek zenéje) és úgy átformálva, hogy nem érezni didaktikusnak. A chorões voltak az első ihletői a Chôros című darabok sorozatának, melyeket 1924. és 1929. között írt.

A Vargas-korszak

1930-ban Villa-Lobos visszatérését tervezte Párizsba. Az akkoriban Brazíliában lezajlott forradalom egyik következménye az volt, hogy nem volt szabad kivinni pénzt az országból, így nem volt miből fizetni külföldi kiadásait. Így kényszerűségből Brazíliában maradt és kárpótlásként hangversenyek rendezett São Paulo környékén, és hazafias és oktató zenét írt. 1932-ben a Superindendência de Educação Musical e Artistica (SEMA) igazgatója lett, ahol kötelességei közé tartozott olyan hangversenyek szervezése, mint amelyeken bemutatták Beethoven Missa Solemnisét és Johann Sebastian Bach h-moll Miséjét is, brazil kompozíciókkal együtt. A SEMA-ban betöltött tisztsége miatt ebben az időben főleg hazafias és propagandisztikus darabokat írt. A Bachianas brasileiras sorozat üdítő kivételnek számított. 1936-ban a zeneszerző elvált feleségétől.

A Vargas korszak alatt nemcsak hazafias propagandazenét írt, hanem jelentős a pedagódiai és elméleti munkája is. A Guia prático-estudo folclórico (1932.) 2 kötetet és 10 albumot, a Solfegios (1940-1946) 2 kötetet és a Canto orfeonico (1940-1950) 2 kötetet tartalmazott. Ez utóbbi hazafias dalokat tartalmazott iskolai és polgári használatra. Az 1936-ban forgatott O Descobrimento do Brasil („Brazília felfedezése”) című filmhez írt kísérőzenéjét, mely részleteket tartalmazott korábbi műveiből, később zenekari szvittekbe is átdolgozta. 1937-ben írta az első brazíl misét, a Missa São Sebastiã-ot kéz kórusra.

1937. után, amikor Vargas ismét megragadta a hatalmat, a zeneszerző folytatta tömegek számára szánt hazafias darabok írását. 1939. szeptember 7-én a függetlenség napján 30 000 gyermek énekelte a nemzeti himnuszt és Villa-Lobos szerzeményeit. Az 1943-as ünnepségekre megkomponálta a Dança da terra („A föld tánca”) balettet, melyet a hatóságok azonban alkalmatlannak találtak mindaddig, amíg át nem dolgozta. Az 1943-as ünnepségeken előadták Villa-Lobos Invocação em defesa da pátria című himnuszát röviddel azután, hogy Brazíkia hadat üzent Németországnak és szövetségeseinek.

Villa-Lobos közvetlen politikai elkötelezettsége sok zenészben, többek között a szeriális iskola követőiben visszatetszést keltett. Ez a krízis részben azoknak a brazil zeneszerzőknek volt köszönhető, akik szükségét érezték, hogy megbékéljenek azzal, ahogy Villa-Lobos az 1920-as években felszabadította a brazil zenét az európai modellek aló és olyan stílust alakított ki, amelyet univerzálisabbnak éreztek.

Az ünnepelt zeneszerző 

Vargas 1945-ben megbukott. Villa-Lobos a háború után ismét el tudott utazni külföldre. Visszatért Párizsba és rendszeresen ellátogatott az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába és Izraelbe. Rengeteg megbízást kapott, amelyek közül sokat teljesített is megromlott egészsége ellenére. Komponált versenyműveket zongorára, gordonkára (a másodikat 1953-ban), klasszikus gitárra (1951-ben Segoviának, aki nem adta elő 1956-ig, amíg a zeneszerző nem egészítette ki kadenciával is. Írt versenyművet hárfára (1953-ban Nicanor Zabaletának) és harmonikára (1955-56-ban John Sebastian Sr. számára). A Bostoni Szimfónikus Zenekar megrendelésére 1955-ben megírta a 11. szimfóniát. Operát írt Federico Garcia Lorca drámája alapján Yerma címen. Ezeket a műveit komoly kritika érte, banálisnak, "csőd"-nek, a "zongorahangolók orgiájának" minősítették 5. zongoraversenyét.

1958-ban a Metro-Goldwyn-Mayer filmzenét rendelt tőle a Zöld paloták című filmhez, melyben a főszerepet Audrey Hepburn és Anthony Perkins játszotta. Ezen a munkán Villa-Lobos 25 000 $-t keresett, maga vezényelte a felvételt és szinkronizálta a zenét a filmhez. Az MGM a megírt zenének csak egy részét használta fel a filmben, más részeket Bronisław Kaperrel komponáltatta meg. Villa-Lobos az elkészült filmzenéből összeállított egy művet szóló szopránra, kórusra és zenekarra, melynek az Amazonok erdeje címet adta és lemezfelvételt is készített belőle.

1959-ben sok zenész társát maga ellen fordította azzal a kijelentésével, hogy „Brazíliát a középszerűség uralja”. NovemberbenRioban meghalt, állami temetése az utolsó fontos politikai esemény volt a városban, mielőtt a fővárost áthelyezték Brasíliába. Rio de Janeiroban a Cemitério São João Batista temetőben temették el.

Művei 

Villa-Lobos műveinek számát a különböző források 800-1000 között adják meg attól függően. hogy egyes darabokat külön-külön vagy egy nagyobb darab részeiként veszik számba. Az alábbi felsorolás csak a fontosabb zenéket tartalmazza.

Chôros 

• Bevezetés a chôro-k világába (Introdução aos chôros): Ouverture, gitárra és zenekarra (1929)
• No. 1 gitárra (1920)
• No. 2 fuvolára és klarinétre (1921)
• No. 3 ("Pica-páo") férfikarra és/vagy fúvósszeptettre (klarinét, alt szaxofon, fagott, 3 kürt és harsona) (1925)
• No. 4 3 kürtre és harsonára (1926)
• No. 5 zongorára (1926) "Alma brasileira"
• No. 6 zenekarra (1926)
• No. 7 ("Settimino") fuvolára, oboára, alt szaxofonra, harsonára hegedűre és gordonkára, valamint rejtett tam-tam-ra (1924)
• No. 8 nagyzenekarra és 2 zongorára (1925)
• No. 9 zenekarra (1929)
• No. 10 ("Rasga o coração") ének és zenekarra (1925)
• No. 11 zongorára és zenekarra (1928)
• No. 12 zenekarra (1929)
• No. 13 2 zenekarra és utcai bandára (1929) (elveszett)
• No. 14 zenekarra, utcai bandára és kórusra (1928) (elveszett)
• Chôros bis, hegedűre és csellóra (1928)

Bachianas brasileiras 

• No. 1 cselló zenekarra (1932)
• No. 2 kamarazenekarra (1933)
• No. 3 zongorára és zenekarra (1934)
• No. 4 zongorára (1930–40, zenekarra átírva 1942)
• No. 5 énekhangra és cselló zenekarra (1938/1945)
• No. 6 fuvolára és fagottra (1938)
• No. 7 zenekarra (1942)
• No. 8 zenekarra (1944)
• No. 9 kórusra és vonószenekarra (1944)

Versenyművek és egyéb művek zenekarra és szólóhangszerre 

• Szvit zongorára és zenekarra (1913)
• Gordonkaverseny no. 1 (1915)
• Momoprécoce, fantázia zongorára és zenekarra (1921)
• Chôros no. 11 zongorára és zenekarra (1928)
• Ciranda das Sete Notas fagottra és vonószenekarra (1933)
• Zongoraverseny no. 1 (1945)
• Fantázia gordonkára és zenekarra (1946)
• Fantázia szoprán szaxofonra és vonószenekarra (1948)
• Zongoraverseny no. 2 (1948)
• Gitárverseny (1951)
• Zongoraverseny no. 3 (1952–57)
• Zongoraverseny no. 4 (1952)
• Hárfaverseny (1953)
• Gordonkaverseny no. 2 (1953)
• Zongoraverseny no. 5 (1954)
• Harmónikaverseny (1955)

Szimfóniák 

• No. 1 O Imprevisto, Az előre nem látható (1920)
• No. 2 Ascensão, A mennybemenetel (1917)
• No. 3 A Guerra, A háború (1919)
• No. 4 A Vitória, A győzelem (1919)
• No. 5 A Paz, A béke (1920) (lost)
• No. 6 Montanhas do Brasil, Brazília hegyei (1944)
• No. 7 (1945)
• No. 8 (1950)
• No. 9 (1951)
• No. 10 Amerindia / Sumé Pater Patrium (1952)
• No. 11 (1955)
• No. 12 (1957)

Egyéb zenekari művek 

• Amazonas, balett (1917)
• Uirapuru, szimfónikus költemény (1917)
• Erosão (Erózió), szimfónikus költemény (1950)
• Jones császár, balett (1956)
• Mandu-Carará, profán kantáta (1940)
• O Martirio dos Insetos (A rovarok mártíromsága), hegedűre és zenekarra (1925)
• O Papagaio do Moleque, Az utcagyerek sárkánya (1932).

Kamarazene 

• Quintette en forme de chôros (1928)
• Szonáta-fantázia no. 1 hegedűre és zongorára, Désespérance, Kétségbeesés (1913);
• Szonáta-fantázia no. 2 hegedűre és zongorára (1914);
• Szonáta hegedűre és zongorára no. 3 (1920);
• Trió zongorára és vonósokra no. 1 (1911);
• Trió zongorára és vonósokra no. 2 (1915);
• Trió zongorára és vonósokra no. 3 (1918);
• Trió hegedűre brácsára és csellóra (1945);
• Trió oboára, klarinétre és fagottra (1922);
• Fantaisie concertante zongorára, klarinétre és fagottra (1953);
• Sextuor Mystique, fuvolára, oboára, szaxofonra, hárfára, celestára és gitárra (1917);
• Nonetto, Impressão rápida de todo o Brasil, Gyors benyomások egész Brazíliáról (1923);
• Distribuição de Flores, Virágárusítás, fuvolára és gitárra for (1932).
• Duo oboára és fagottra (1957)

Vonósnégyesek 

• No. 1 (1915)
• No. 2 (1915)
• No. 3 (1917)
• No. 4 (1917)
• No. 5 (1931)
• No. 6 (1938)
• No. 7 (1942)
• No. 8 (1944)
• No. 9 (1945)
• No. 10 (1946)
• No. 11 (1948)
• No. 12 (1950)
• No. 13 (1951)
• No. 14 (1953)
• No. 15 (1954)
• No. 16 (1955)
• No. 17 (1957)
• No. 18 (befejezetlen)

Operák és musical-ok 

• Izaht (1914)
• Magdalena (musical) (1948)
• Yerma (1955)
• A felhők lánya (1957)

Balettek 

• Uirapuru (1917)
• Dança da terra (1939)
• Ruda (1951)
• Teremtés (1954)
• Jones császár (1956)

Filmzenék 

• Descobrimento do Brasil (1938)
• Zöld kastélyok (1959)

Zongoradarabok 

• Ibericarabe (1914)
• Suite Infantil
• Suite floral (1918)
• A Prole do Bebê nº 1 (1918)
• A Lenda do Caboclo (1920)
• A Prole do Bebê nº 2 (1922)
• Sul America (1925)
• 16 Cirandas (1926)
• Francette et Pià (1932)
• Valsa da dor (1932)
• As Três Marias
• Ciclo brasileiro (1936–37)
• Plantio do caboclo, A paraszt vetése
• Impressões seresteiras, A szerenádot játszó zenész benyomásai
• Festa no sertão, Ünnep a sivatagban
• Dança do Índio Branco, A fehér indián tánca
• Rudêpoema (1921–26)

Szóló gitár 

• Choros No.1 (1920)
• Suite Populaire Bresilienne (1908-1912), 1.Mazurka-Choro 2.Skót-Choro 3.Valsa-Choro 4.Gavotta-Choro 5.Chorinho
• Douze Etudes (1929)
• Cinq Preludes (1940)