Az Iguazú-vízesés (portugálul Cataratas do Iguaçu, spanyolul Cataratas del Iguazú) az Iguazú (Iguaçu) folyón található Brazília és Argentína határán, az Iguazú Nemzeti Park területén.

A vízesés 270 különálló zuhogóból és kisebb vízesésből áll, melyek a folyón 2,7 kilométer szélességben húzódnak. A víztömeg a vízeséseken maximum 82 métert esik, átlagos magasságuk 60 méter.

 Felfedezése és nevének eredete
 A legtöbb zuhatagot felfedezőikről, illetve az argentin szabadságharc hőseiről nevezték el. Példának okáért található itt: Két nővér-, San Martin-, Victoria-, illetve Alvar Núnez Cabeza de Vaca- nevű zuhatag is. Ez utóbbi Alvar Núnez Cabeza de Vaca spanyol felfedezőről lett elnevezve, aki arról is nevezetes, hogy ő látta meg első európaiként 1541-ben a vízesést, és Santa Maria vízesésnek nevezte el. Később az itt élő őslakos guarani indiánok által használt név vált hivatalossá: az Igazú (Iguaçu), amelynek jelentése nagy víz.

 Geológia, adatok
Az Ördögtorok-szakadék

A vízesés 270 különálló zuhogóból és kisebb vízesésből áll, amely a folyón 2,7 kilométeres szélességben húzódik, a víztömeg a vízeséseken maximum 82 métert esik, de az átlagos magasság 60 méter. Az Iguazú-vízesés legmagasabb zuhataga, az Union, ahol a víz az Ördögtorok-szakadékba zuhan (spanyolul Gargante del Diabolo, portugálul Garganta do Diabo). A szakadék U-alakú, 150 méter széles és 700 méter hosszú. Az Ördögtorok-szakadékot a folyó egy geológiai törésvonal mentén vájta ki az évmilliók során. 135 millió évvel ezelőtt a területet vastag lávaréteg fedte, amely miután kihűlt, bazalttá alakult át. A vízesések ott alakultak ki, ahol keletről, Brazília felől az Iguazú folyó beletorkollik az Argentína felől érkező Paraná folyóba.

 Létrejöttének legendája
Az őslakos guarani indiánok legendája szerint a vízesést Mboi isten hozta létre. „Az történt, hogy Mboi isten beleszeretett egy törzsfőnök lányába, aki azonban nem kért az égi kegyből. Földi szerelmével csónakba ült és próbáltak elmenekülni a Mboi haragja elől. A vérig sértett és bosszúszomjas isten sziklákat emelt ki a földből, hogy a szerelmespár a végzetébe zuhanjon a folyó vízesésein.

Az Iguazú Nemzeti Park Argentínában, Iguazú megyében, Misiones tartomány északi részén fekszik. Területe 550 km2.

A parkot 1934-ben alapították, és területén található Argentína legjelentősebb természeti szépségeinek egyike, az Iguazú-vízesés s az azt körülvevő szubtropikus őserdő. Az Iguazú folyó túlsó oldalán már a brazíliai Iguaçu Nemzeti Park fekszik. Mindkét helyszínt felvették a Világörökség helyszíneinek listájára 1984-ben illetve 1986-ban.

A park állatvilágában több veszélyeztetett faj is fellehető: jaguár, közönséges tapír, ocelot, koati, sörényes hangyász, és pápaszemes kajmánok. A madarak közül megtalálhatók a nagy sarlósfecskék, tukánok, , kolibrik és trogonfélék, az emlősök közül az ormányos medve, és változatos pillangók. Növényvilága több mint 2000 fajból áll.

Az Iguazú folyó 1320 km út után a Paraná folyóba ömlik 23 km-rel a vízesésen túl. A parkon belül 1500 m széles, és először dél felé kanyarodik, majd észak felé fordul, s így egy nagy U-alakot formál. Partjai fában sűrűn benőttek, s olyan példányok találhatók itt, mint a tarajos korallfa, amelynek virága Argentína nemzeti virága. A park növényvilágánal sajátossága a Tabebuia heptaphylla és a Tabebuia pulcherrima, a Euterpe oleracea és a 40 m magas Aspidosperma polyneuron.