Chico Buarque - Budapest
Regény
Athenaeum 2000 Kiadó, 2005
156 oldal, 2290 Ft

Egy rakás brazil és nemzetközi irodalmi díjat nyert egy brazil regény, ami féig a magyar fővárosban játszódik. A Budapest című könyv egészen biztos, hogy önéletrajzi ihletésű, és nem csak azért, mert főhőse, az íróhoz hasonlóan brazil, aki élt Budapesten. Hanem azért is, mert a valóságban létező Chico Buarque a könyvbéli Jose Costához hasonlóan saját lehetőségeinek szándékos gyilkosa.

Az addig rendben van, hogy a Budapest című regény egy életét módszeres alapossággal elbaltázó emberről szól. A gond ott kezdődik, hogy a történet szélsőségeses önéletrajzi ihletésű, és nem csak annyiban, hogy az író, a főhőshöz hasonlóan brazil, aki élt Budapesten, és beleszeretett a városba. A valóságban is létező Chico Buarque sajnos abban is hasonlít a könyv Jose Costajához, hogy szinte készakarva gyilkolja le remek lehetőségeit.

A regény első látásra ugyanis úgy tűnik, sikerre van ítélve. Egyszerre játszódik a fülledt Rióban és a vadkeleti Budapesten. Főhőse misztikus foglalkozású ghost writer, aki mások nevében ír sikeres cikkeket, politikai esszét, sőt önéletrajzi regényeket. Kilétét csak az évente rendezett, titkos összejöveteleken fedi fel, ahol a ghost writerek szektája kajánul vagy éppen megtörten megbeszéli, ki milyen menő személyiségnek írt az utóbbi időben.

De hiába szexi és sikeres tévészemélyiség Jose Costa felesége, magyar szeretője pedig hiába dolgozik elmegyógyintézetben. A könyv olyan, mintha a szerző Uhrin Benedeket kérte volna fel ghost writernek.

Hogy máshogy lenne képes valaki, aki élt Rióban, unalmasan írni a város lüktető életéről vagy a tévésztárok flitteres világáról? Braziliát pedig talán egy képeslap alapján írta meg az idős virágkertész.

A budapesti rész viszont olyan giccses és közhelyes, mintha a szerző azt a részt egy amerikai B-filmes forgatókönyvírótól rendelte volna meg. A városba érkező író első éjszaka egy aranyfülbevalós románnal orosz rulettezik, bizony. Fiatal magyar szeretője pedig, nyilván nemzetileg jellemző módon, folyamatosan operetteket hallgat, és az egyik pálinkát a másik után dönti le.

Budapestet egyébként a "dunai víziakrobaták, a birkafuttatások, a szlovén bábjátékok, és a hasbeszélők kórusának" városaként mutatja be az író. Mikor főhőse a "bolgár piacon" vásárol magának egy jellegzetesen magyar ruhadarabot, azaz egy medvebőr dzsekit, félni kezdtem, hogy a következő oldalakon hamarosan megjelenik maga Drakula gróf, aki egyébként felszolgáló egy lacikonyhában.

Oké, mindezen, mi magyarok joggal döbbenünk meg, de a fikció már csak ilyen, emiatt még nem kellene ostorozni a regényt. A baj, hogy a könyvből kivonjuk a nyilvánvaló ostobaságokat, akkor közhelyek, marionett bábuként rángatott szereplők és kimódolt fordulatok maradnak a kezünkben.

Nem derül ki, hogy mi miatt kezd rajongani a főhős a magyar nyelvért, és az sem, hogy szeretteit hátrahagyva miért költözik váratlanul ide. De ha már Budapesten van, és beleszeret egy magyar nőbe, miért utazik aztán hirtelen vissza.

Ugyanígy megy pocsékba az ígéretes ghost writer-szál is: Josét büszkeséggel tölti el, hogy más csillog az ő irományaival, amit nehezen, de el tudok fogadni, ha kiderülne, mi a titkos szerző motivációja. Csak úgy bemondásra azonban inkább hajánál előrángatott fordulatnak tűnik a dolog. Különösen, hogy néha viszont kiderül, Jose nem is élvezi annyira ezt a helyzetet, sőt, szenved tőle.

A történetet Chico Buarqoe ráadásul olyan giccses, patetikus stílusba öntötte, mintha eredetileg füzetes női regénynek szánta volna a sztorit. A magyar költő például pálinkát ivott, miközben a versét szavalta, és ahogy közeledett a csúcspont, a terembe zúduló szél cibálni kezdte a kézirat lapjai, lobogtatta a haját, a körben álló magyarok pedig könnyes szemmel mormolták a szavakat.

És vajon hogy néz ki, mikor a költő kiég? Beront a szobába, lecsavarja a töltőtoll kupakját, nézi a fehér papírt, remeg, majd azt mondja, vesztettem, és görnyedten elkullog.

A Budapest lehetne jó, szólhatna egy emberről, aki a termékeny névtelenség és a terméketlen hírnév közt ingadozik. A főhős ugyanis csak akkor tud alkotni, ha maga megmarad a háttérben.

Remek csavar, hogy Jose Brazíliában sikeres prózát ír, magyarul verset, de végül csak akkor lesz boldog, mikor egy ismeretlen megírja a Budapest című könyvet az ő neve alatt. Ez az ismeretlen valójában azonban egyáltalán nem tudott írni, ötlete ugyanis kevés volt, viszont felesleges szálakkal zsúfolta tele a regényt.

Én a helyében jobban kidolgoztam volna a feleség és a szerető különbségét, egymás mellett festettem volna le Riót és Budapestet, a ghost writerek társaságából pedig egy önmaga titokzatosságába bonyolódott, öncélúan intellektuális rendet faragtam volna.

Többet nem mondhatok, kérem, keressen meg következő regénye előtt, van olyan összeg, amiért lemondok nevem használatáról.

És a magyar vélemények:

Csáki Brigitta

Cservenák Szandra Furcsa volt ez a könyv. Ez az első gondolat, ami eszembe jut róla. Nehezen tudom magam elképzelni a szerző alakjában. Engem is hajt a kíváncsiság, a hazámat és anyanyelvemet azonban sohasem cserélném el. Véleményem szerint mindenki a saját hazájában próbáljon alkotni és boldogulni. Amikor ez nem sikerül, olyankor születnek ezek az érdekes élethelyzetek. Tény és való, szegényebbek lennénk e nélkül és a magyar nép hírnevét öregbíti ez a kötet is.

Dobrovitzky Katalin Brazil író Budapest című regénye. Izgalmas. Mi tetszhet neki a mi világunkból? Nem tudom pontosan még most sem. A történet tele van szürrealista képpel, látomással. Nehéz eldönteni mi az, ami megtörténik, s mi, ami csak álom. (orosz rulett, Plaza Hotel…) Mi, ami a magyar valóság, s mi az, ami csak brazil szemmel látszik annak. Egy olyan férfit láthatunk, aki nem találja soha magát, nem saját neve alatt ír, nincs igazi kapcsolata családjával. Vanda, a feleség is ezerféle tulajdonsággal, de megfoghatatlanul áll előttünk. A főhős próbálkozik itt (Magyarország), ott (Brazília) munkával, szerelemmel. Végül azért dönt – azt nem árulnám most el hogyan –, de nem lehetünk meggyőződve ennek véglegességéről. Tetszett a lendületes írás, de nem tetszett az egybefolyó szerkesztés. Sok szenvedés, kevés öröm. Lehet, hogy ez egy neoegzisztencialista regény, a reménytelen, céltalan létezés és az emberi felelősségtudat, a választás képességének szembeállítása. S akkor még jónak is gondolom.

Gyüre Melinda Ez a regény pontosan olyan képet fest az írók életéről, amilyennek az ember azt elképzeli: bohém, kalandos és könnyed, ugyanakkor van benne valami intellektuális fanyarság is, ami a hétköznapi embertől annyira távolivá teszi. Elképesztő szabadságérzés árad a műből, a főhőst nem érdekli, hogy pénz nélkül érkezik egy olyan országba, amelynek a nyelvét egyáltalán nem beszéli, csak zsigeri vonzódást érez iránta. Az ilyen vonzalmak, apró mozzanatok alakítják a világot, az ember életét, ahogyan a regényben is: sorsfordító a brazil író, José Costa számára, hogy repülőgépe kényszerleszállást hajt végre Budapesten, és pár óra alatt menthetetlenül beleszeret a magyar nyelvbe. Eddig is csodálatosnak és kivételesnek tartottam nyelvünket, és ebben ez érzésben ez a mű csak megerősített.

Mihalik Réka Chico Buarque regénye a kötöttségektől mentes, szabad lélekről szól, aki a pillanatnak él, és az élet apró örömeire irányítja figyelmét. José Costa mellett a könyv főszereplője a magyar nyelv. A nyelv eszköz, de nem az érzések, hanem hangulatok kifejezésére szolgál. A főhős az életben nem tudja szavakba önteni érzéseit, ez csak akkor sikerül neki, amikor megrendelésre kell kifejeznie mások érzéseit, ezt azonban nagy sikerrel teszi. A regény két városban, Budapesten és Rio de Janeiróban játszódik. A két helyszín közötti éles váltások feszítetté teszik a könyv tempóját, fenntartják az érdeklődést. Az idő múlásáról az egyik mellékszereplő felcseperedésére való utalásból értesülünk. A főszereplővel megtörtént események egy kerettörténetet alkotnak. José Costa azáltal, hogy az ő élettörténetét is megírja egy bértollnok, átélheti azt az érzést, melyet hosszú éveken át ő teremtett meg másoknak. Az íróról, aki eddig abból élt, hogy mások biográfiáját vetette papírra, akarata ellenére születik meg az életrajza, ám ennek segítségével lel megnyugvásra választott hazájában, ott, ahol azt a nyelvet beszélik, mely végzetesen rabul ejtette, melynek kisebb-nagyobb szenvedések árán a békét köszönheti.

Mosonyi Melinda Az írót eddig csak a zenéjéről ismertem, néhány pergő, forró brazil ritmusról. Számunkra először azért tűnhet ki ez a regény a többi közül, mert a „Budapest” címet viseli. Aki viszont azt hiszi, hogy ez könyv a tehetséges zenész sajátos hangulatú útibeszámolója fővárosunkról, az csalódni fog. A főszereplő Jose Costa, brazil ghostwriter, aki abból él, hogy mások nevében ír sikerkönyveket, de a babérokat nem Ő aratja le, hanem egy dilettáns, aki fizet. Costa csak az írás öröméért ír, mert szereti a szavak dallamát, rá tud csodálkozni a mondatok egymásba fonódására. Minden évben eljár a Névtelen írók világtalálkozójára, és egy téves repülőgépcsatlakozás miatt Budapesten köt ki. Ez a pillanat meghatározza későbbi életét, és Brazíliába érve másra sem tud gondolni, csak arra, hogy elhagyja tévésztár feleségét és különc fiát, hogy visszajöhessen Magyarországra, ahol megtanulhatja azt a nyelvet „amely tudvalevőleg a világ egyetlen nyelve, amelynek az ördög is tisztelettel adózik.” Bonyolult és izgalmas, kemény és hideg nyelvezetű regény, melyben a LELKIISMERET kérdéseit boncolgatja az író szinte anatómiai részletességgel.

Nagy Éva Eszter A számomra különös hangvételű könyv stílusára gyorsan ráhangolódtam. Úgy hatott rám ez a regény, mint egy impresszionista festmény: a pillanat kiváltotta érzések megfogalmazásával, hangulati elemek segítségével állt össze a kép. A sztori sablonos, egy férfi, két nő és a döntés. A regény azonban ennél jóval többről szól. Az ábrázolt jelenségek között van egy, amely látens módon társadalmi tünet. A regény főszereplője mások nevében szellemi alkotásokat gyárt, pénzért. A megrendelők a terméket sajátjukként eladva híressé válnak. A főhős azonban névtelen marad. Egy idő után, a mestersége tökélyre vitelével együtt azonban sérül az önazonosság-tudata. A témán érdemes eltűnődni. Amikor a gondolkodás szabadsága ma már alkotmányos alapjog, mi van a gondolat legális kisajátításával? Érdekesség a regényben, hogy Budapest leírása, a magyar mentalitás és gondolkodásmód ábrázolása végtelenül szürke és lehangoló. Ha ezt egy külföldi így látja, ez elszomorító. Szeretném, ha nem így lenne.

Óhegyi Annamária A könyv címe lehetne akár Prága vagy Barcelona is. A hely nem lényeges. Az idő sem számít igazán, a regény víziók sokaságából áll, ahol összemosódik tér, cselekmény, idő. Számomra egyetlen üzenete van: hiába lépsz le Rióból, hagyod ott a családodat, munkádat, életedet, saját magad elől nem menekülhetsz. A brazil „ghost-writer” az ismeretlen, izgalmas Budapesten is csak bértollnok marad. A mű abszurd befejezése a legszórakoztatóbb, amikor az utolsó fejezetben, az egész eddigi életében más helyett író leszögezi: ezt viszont nem ő írta, hisz ő egy világhírű, koszorús magyar költő nevében ír magyar verseket.

Oroszi Judit Csalódás volt! Azt gondoltam, hogy ha valaki Rio helyett Budapestet választja otthonául, azért teszi mert megfogta a város szépsége, hangulata, vagy az emberek kedvessége. Szó sincs erről. Az események javarészt Rióban zajlanak. Talán egy életrajzi regényhez hasonló történet, ami sokszor követhetetlen események sorozata, sokszor belekezd egy történetbe, amiben fogalmam sincs ki kicsoda, aztán tíz oldal után elkezdi megmagyarázni, hogy mégiscsak megértsem. Van, amit egy mondattal elintéz, de nem értem az okát, az előzményét és mi történt azután...? Budapesten eltöltött első éjszakáját viszont nagyon részletesen, több oldalon keresztül taglalja, miként találkozott egy cigány román párral. A könyv végére aztán összeál a történet, de valahogy nem nyerte el a szívemet.

Paróczy Pálma Az első benyomásom, még az olvasás előtt, nagyon jó volt erről a könyvről: egy brazil író egyetlen látogatás után annyira beleszeret a magyar nyelvbe, Budapestbe és nem utolsósorban a magyar lányokba, hogy otthagyja addigi kényelmes életét, csodálatos feleségét és ötéves kisfiát, hogy Magyarországon elölről kezdjen mindent, a nyelvtanulást is beleértve. Aztán elolvastam az egész történetet, és sajnos nagyot csalódtam: szinte semmi nem utal arra, hogy a regény egy része Budapesten játszódik, azt leszámítva, hogy a főszereplő Fecske cigarettát szív (amit egyébként szerintem már legalább tíz éve nem lehet kapni). Még nagyobb probléma, hogy számomra szinte felfoghatatlan, ki mit miért csinál valójában, összefüggéstelen cselekvéshalmaznak tűnik az egész történet. Lehet, hogy én vagyok kissé nehéz felfogású, de még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a főhős a mű végén valóban úgy dönt, hogy Magyarországot választja új hazájának, vagy csak képzeli az egészet. Mindent összevetve, ez volt az első dél-amerikai mű az általam olvasottak közül, amire nemhogy azt nem tudtam mondani, hogy zseniális, de még azt sem, hogy közepes.

Takács Péterné Farkas Beáta Élmény volt olvasni. Keveset hallunk – nem véletlenül – a ghost writerekről. Különös „állatfaj” lehet, nehéz feldolgozni ha a mi tollainkkal ékeskednek, még akkor is ha ebből élünk. Nem is sikerül a főszereplő írónak, észrevétlenül követjük végig útját az őrületig. A regény az író belső monológja, még a dialógusai is. Csak az ő szűrőjén át látunk. A fontos alakok is csak jelzésszerűen jönnek-mennek, a főszereplő, delíriumban, kívül áll minden körön. Álomszerűen sodródik, a történet úgy lesz szürreális, hogy mégis valószerű marad. Időbeli hossza megfejthetetlen, hónapok vagy évtizedek? Leginkább a vége felé sűrűsödő fordulatok ragadtak meg, olyan kézenfekvőek voltak, mégis meglepőek. Costának végül megadatik a „másik oldal” megtapasztalása: saját nevén megjelenik egy sikerkönyv, ám nem ő írta. Bosszú volt ez, ami célba is talált: borzasztóan érzi magát belül, miközben ékeskedik azokkal a bizonyos idegen tollakkal. Chico Buarque szerintem nagyon tehetséges, vajon hol bujkált eddig? Lehet hogy már találkoztunk vele, csak nem az ő neve állt a címlapon?