Brazília: Brazília - Utibeszámoló, Iguatsu vízesés

Szeretettel köszöntelek a Ismerd meg Brazíliát közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 361 fő
  • Képek - 2018 db
  • Videók - 259 db
  • Blogbejegyzések - 48 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
G ANGEL
Ismerd meg Brazíliát vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Ismerd meg Brazíliát közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 361 fő
  • Képek - 2018 db
  • Videók - 259 db
  • Blogbejegyzések - 48 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
G ANGEL
Ismerd meg Brazíliát vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Ismerd meg Brazíliát közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 361 fő
  • Képek - 2018 db
  • Videók - 259 db
  • Blogbejegyzések - 48 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
G ANGEL
Ismerd meg Brazíliát vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Ismerd meg Brazíliát közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 361 fő
  • Képek - 2018 db
  • Videók - 259 db
  • Blogbejegyzések - 48 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
G ANGEL
Ismerd meg Brazíliát vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

A Macuco Safari után az Iguassu folyó partján sétálva eljutottunk az Ördögtorokig. A brazil oldalon kb. 2 km hosszan kiépített, kilátókkal tűzdelt sétányon megy végig az ember, a látvány leírhatatlan.

 

AC_FL_RunContent( ''''''''codebase'''''''',''''''''http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=7,0,19,0'''''''',''''''''width'''''''',''''''''450'''''''',''''''''height'''''''',''''''''200'''''''',''''''''hspace'''''''',''''''''3'''''''',''''''''vspace'''''''',''''''''3'''''''',''''''''align'''''''',''''''''right'''''''',''''''''src'''''''',''''''''/brazil/personal/brazilia_1_2/c_071108'''''''',''''''''quality'''''''',''''''''high'''''''',''''''''pluginspage'''''''',''''''''http://www.macromedia.com/go/getflashplayer'''''''',''''''''movie'''''''',''''''''/brazil/personal/brazilia_1_2/c_071108'''''''' ); //end AC code Reggeli az egyik faház teraszán volt, ütött kopott vityilló- rajta tábla: ''''''''Internet access'''''''', mindenhol virágzó bokrok, bougenville és a jó ég tudja milyen, színpompásabbnál színpompásabb virágok. Rekkenő meleg, a parttól beljebb a fák között a levegő nem mozdul. Mézédes görögdinnye - az anyura gondolok, mennyire szereti.

Délelőtt sziget körüli csónaktúrára akartunk menni, Anniék megkérdeztek néhány halászt, mennyiért vinnének el, de drágállták az árát, így inkább sétáltunk egyet és aztán visszamentünk a szárazföldre, Curitibába. Ezúttal az autópályán mentünk és csak egy úgymenti árusnál álltunk meg araucaria diót venni. Parana állam szimbóluma az araucaria, rengeteget látni belőlük és Curitiba neve tupi-guarani nyelven araucaria diót jelent. Olyan burokban, van mint a gesztenye, Anniék azt mondták, hogy sós vízben meg kell főzni kuktában és aztán felvágni és úgy megenni. (Kipróbáltuk, nekünk nem ízlett pontosabban semmi íze sincsen. Próbáltam valami receptet találni, hogy mit is lehetne csinálni belőle, de sehol se találtam.) Meg kellet vegyük a buszjegyet másnapra Foz do Iguacu-ba és a riói szállodának is át kellett utaljuk 1 éjszaka árát, mert a hitelkártyánk számát nem akartuk megadni - bár megtettük volna! És a Foz - Rió repülőjegyért is el kellett menni az utazási irodába. Délután 3 óra is elmúlt, mire mindent sikerült elintézni. A 70 méteres vízesésnél ebédeltünk (Tanguá Park), ahol a tóra építettek egy hatalmas fa stéget, amin van egy büfé, ott kaptunk be egy hamburgert és egy Guarana-t. A Guarana kicsit a gyömbérre emlékeztető szénsavas üdítőital, a gyümölcs Amazóniában terem.

Ebéd után megnéztük a Botanikus Kertet, próbáltunk quatikat fényképezni de sajnos nem jött össze. Nem voltak éhesek, úgyhogy nem bújtak elő a fák alól, látni egy-egy villanásra láttuk őket. Még szerencse, mert az Iguassu-nál, ahol állítólag hemzsegnek, eggyel se találkoztunk. Anniék bevittek minket a Praca Tiradentesre és feltettek a turista buszra, ami körbejárja Curitiba nevezetességeit, mindenhol le lehet szállni és valamelyik következő busszal tovább menni. Arra már nem jutott idő, hogy leszálljunk az egyes megállóknál csak egy-egy gyors fénykép erejéig állt meg a busz. Curitibában a bevándorolt nemzeteknek emlékművet állítottak, így van ukrán, német, arab, japán, olasz és lengyel emlékmű, talán az ukrán tetszett a legjobban. A buszút 2 1/2 órát tartott és a Tiradentes téren tett le minket. Volt egy fél óránk a találkozóig, sétáltunk egy kicsit a virágárusok között, aztán lecövekeltünk a katedrális előtt, egy amatőr énekegyüttes próbált valamit előadni, nem igazán akart összejönni nekik. Hazafelé menet - Anniéknál aludtunk aznap éjjel - megálltunk egy nagy szupermarketnél, mert be kellett vásárolniuk. Érdekes volt szétnézni, hatalmas halmokban áll a sózott, szárított hal és hús, mint nálunk a száraz kolbász. Igen büdös. Elképesztő a választék gyümölcsből és zöldségből, rengeteg mindent hoznak az Amazonas vidékéről, ők sem tudják mindenről, hogy micsoda. Az árak kábé mint itthon de a gyümölcstől és zöldségtől eltekintve jóval kisebb a választék. Felvágottfélék, sajtok nagyon kevés fajta van. Ja, és a számítógép. Attila hüledezett, elképesztően magasak az árak, irreálisan sokba kerülnek és özönvíz előtti darabokat is látni még. Vacsorára a változatosság kedvéért pizza volt, amíg zuhanyoztunk és átöltöztünk Anni és Attila elszaladtak és hoztak három malomkerék nagyságú pizzát, aminek jó része a kutyáké lett.

Teljességgel elképesztő, hogy Brazíliában nem ismerik a szúnyoghálót. Este ültünk a fülledt meleg szobában - mert légkondi az nincs - az ablakot meg nem lehetett kinyitni a szúnyogok és egyéb rovarok miatt. Ráadásul akkor már hónapok óta tombolt a dengue láz, eleve úgy indultunk, hogy vettünk egy csomó Off sprayt és jó két héttel az utazás előtt elkezdtük szedni a B vitamint és ott is lelkiismeretesen szedtük minden nap. Rióban volt a legsúlyosabb a helyzet, ezért is döntöttünk úgy, hogy riói tartózkodásunkat a lehető legrövidebbre vesszük. Kutyáztunk, beszélgettünk, megint jóval elmúlt éjfél, mire ágyba kerültünk.

Április 17, szerda

Korán keltünk, 8-kor indult a buszunk. A bevásárolt banán pálinkát és néhány apróságot Anniéknál hagytuk, elbúcsúztunk a kutyáktól, velük többet már nem találkozunk. Hiányozni fognak. A rodoviara-n (pályaudvar) vettünk vizet, szendvicset, a csomagot betettük a buszba és kaptunk róla jegyet, ennek fejében kapjuk majd az út végén őket.

Az út 10 óra hosszat tartott, este 6-ra értünk Foz do Iguassuba. Az utazás eseménytelen volt, két helyen álltunk meg hosszabb időre, hogy enni lehessen és az utasok elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat. A mellékhelységek meglepően kulturáltak voltak. Elméletileg a szállodából vártak minket a pályaudvaron, ám nem volt ott senki, úgyhogy taxiba vágtuk magunkat. Mint kiderült, Ricardo késett egy kicsit és elkerültük egymást. Lezuhanyoztunk és átmentünk a szemközti sörözőbe vacsorázni, már szerettünk volna valami mást is enni, mint pizzát. Én csirkét ettem magyar!!!! módra, így szerepelt az étlapon, sült csirke volt gyümölcsös mártással leöntve, kicsit olyan, mint a menzai főtt hús almaszósszal. De azért jól esett. A számla elég borsos volt, úgyhogy elhatároztuk, hogy másnap keresünk valami üzletet, ahol tudunk kaját venni. Mivel alig pár órát aludtunk éjjelente mióta pénteken eljöttünk otthonról és szédelegtünk a fáradtságtól, korán lefeküdtünk.

Április 18, csütörtök

Reggel az első dolgunk az volt, hogy elmentünk az Iguassu Nemzeti Parkba a vízeséseket megnézni. A parkba kocsival is be lehet menni, a gyalogos nézelődőknek pedig busz áll a rendelkezésükre mert elég nagyok a távolságok.

A park az Atlanti Esőerdő egyik utolsó megmaradt része, áthatolhatatlan dzsungel. Az út mellett felhőkben repkednek a sárga és fehér pillangók. Először a Macuco szafari bódéjánál álltunk meg és befizettünk egy Safarira. A program úgy kezdődik, hogy nyitott kocsikban vezetővel az őserdőben vágott keskeny ösvényen megteszünk néhány kilométert, időnként megáll a kocsi és a vezető a elmagyarázza, hogy milyen jellegzetes növényeket ás állatokat láthatunk itt. Hatalmas, több száz éves fák, broméliák, termések, elmondta, hogy az indiánok miből csináltak mérget és megmutatta az Oreja do negro elnevezésű termést, amelyiknek olyan az alakja, mint egy emberi fül. Aztán kiszálltunk a jeepből és gyalog sétáltunk kb. 600 métert, amikor is elértünk egy kis vízesést, a Salto do Macuco-t, amelyik 25 méter magasból zuhan alá. Innen tovább sétáltunk lefelé az Iguassu folyóhoz egy kis, viszonylag jól kiépített ösvényen.

A folyón egy fából épült fedett stégen le kellett venni a cipőnket és a zokninkat (már akinek volt, az egyik japán srác eleve strandpapucsban jött - nem volt jó ötlet, a dzsungelben alig bírt menni), kaptunk nejlonzacskót a fényképezőgépnek és beültünk a csurom vizes csónakokba. Kicsit rafting jellegű volt a dolog, az Iguassu nem túl mély folyó, tele zúgókkal és örvényekkel. Elindultunk a vízesések felé, fantasztikus élmény volt, bár a legnagyobbhoz, az Ördögtorokhoz - Gargantua do Diablo, nem mentünk közel. Időnként megálltunk, akkor lehetett fényképezni. Egyik-másik vízesés alá bekormányozta az ember a csónakot, a kis japán pár, akik előttünk ültek, sikoltoztak, mint gyerekek a vidámparkba és kiabáltak: Once more, Once more. Csurom vizesek lettünk persze, de nem volt baj, sőt, délelőtt volt még csak de legalább 40 fok volt a napon. Kb. 1,5 - 2 óra hosszat tartott az egész, mindez akkor $30 volt /fő.

A Macuco Safari után az Iguassu folyó partján sétálva eljutottunk az Ördögtorokig. A brazil oldalon kb. 2 km hosszan kiépített, kilátókkal tűzdelt sétányon megy végig az ember, a látvány leírhatatlan, vízesés vízesés után, bár állítólag télen szebb, mert több a víz. A brazilok krónikus vízhiánnyal küszködnek már évek óta. Számunkra életre szóló élmény maradt. A sétány végén üvegfalu lifttel lehet felmenni az út és a park szintjére (1 reál /fő), a sétány a folyópart meredek falába épült. A levegő páratartalma szinte 100%-os, mindenről csöpög a víz. Éttermek, mindenféle árusok vannak itt. Sétálgattunk a parkban aztán visszamentünk a szállodába. A délutáni program nem volt ilyen izgalmas, mosás (már ránk fért nagyon), hajmosás. A szálloda melletti kis utcában felfedeztünk egy kis pékséget, ahol friss brióst, mindenféle sós és édes sütiket, tejterméket és üdítőket árultak. Itt bevásároltunk kaját, kb. 10-15 reálból megvolt a vacsora kettőnk számára.

Április 19, péntek

Reggel 8-kor indultunk Ricardo-val a szálloda tulajdonosának a fiával Argentínába a San Ignacio Mini jezsuita romokhoz. Az utazási irodák szoktak egy napos kirándulásokat szervezni ide, de ebben az időszakban pangott minden az ürességtől. Először úgy gondoltuk, hogy kocsit bérlünk, de vízumunk se volt és baromi sokat kértek a kocsiért, merthogy átvisszük másik országba. Végül Ricardo felajánlotta, hogy ő elvisz minket a hotel kocsijával. Mindenáron meg akartuk nézni, mert nem valószínű, hogy az Iguassu-hoz visszajövünk még. Argentína ugyan egy másik alkalommal tervbe van véve, de ide már nem valószínű. Hogy visszajönnénk.

Az út kb. 3,5 órát tartott oda és egy másik 3,5 órát vissza. A határon 3 hónapra szóló vízumot kaptunk, ezzel nem volt baj. Aztán nagyon örültünk, hogy nem egyedül mentünk. Váltakozva rendőrök és katonák állítottak meg minket, elvitték az útlevelünket, percekig álltunk, mire tovább engedtek. Ezt kb. 3-szor játszották el. A benzinkutaknál csak 10 pesoért lehetett tankolni és egy helyen rengeteg kamion állt az út mellett. Talán sztrájk volt valami ilyesmi. A vörös föld, terra rossa. Fantasztikus látvány. Mindent megfest, vörös az aszfalt, vörösek a kövek, az útjelző táblák, a házak falai. Láttam már vörös földet Spanyolországban és Mallorcán, vöröses volt a föld Izrael egyes részein is, de nem ilyen, ez nem fogható semmihez. A növények zöldje pedig olyan harsány, erős, élettől kicsattanó zöld, élesek a fények, erőteljesek a színek. Forgalom nem volt az úton, jól lehetett haladni és az út mellett táblák jelezték, hogy most éppen lejtőn felfelé vagy lefelé megy az ember. Gondolom a gyengébbek kedvéért.

San Ignacio Mini romjai egy álmos kis falu közepén vannak. A belépő 2,50 peso, angol nyelvű tájékoztató persze nincs, csak spanyol. Először egy fura múzeumon zavarják végi az embert ahol falra festett képek illusztrálják, hogy milyen lehetett az élet itt azokban az időkben. A kolostor makettjét is itt lehet megnézni, néhány régi használati tárgy valamint egy fél hajó van kiállítva, ez utóbbinak az okára nem sikerült rájönni. Aztán átmegy az ember az udvaron, egy őr elkéri a jegyeket, ő se látott még magyar embert, aztán meglátja az ember a romokat. Hatalmas nagy szépen rendben tartott, óriási fákkal szegélyezett füves tér, közepén a templom, már ami megmaradt belőle. Körben a jezsuiták cellái, a különböző gazdasági épületek romjai, néhány oszlop és kő az egész, az őserdő mindent magába olvaszt, mégis szinte látni a tonzúrás, csuhás barátokat és a félmeztelen vagy meztelen guaranikat. A templom elülső falain tipikus geometrikus indián díszítések. Sétálgatunk a rekkenő hőségben, csetlünk-botlunk a fűvel benőtt köveken. Még egy kis múzeum használati tárgyakkal, malomkő, stb. A múzeumon kívül fabódék és árusok, a szokásos bóvli. Nem veszünk semmit. A szemközti étteremben megebédelünk, igazi véres argentin marhasültet salátával. Olcsóbb, mint Brazilia. Aztán visszaindulunk Porto Iguassuba, ahol megállunk képeslapot venni és fel is adjuk. Matés büdlit is venni kell ajándékba is meg magunknak is.

Egyébként sok ilyen guarani-jezsuita misszió van, a legtöbb Argentínában, Misiones tartományban, de van belőlük Paraguayban és Brazíliában is. Paraguayba nem akartunk átmenni, Brazíliában meg annyira kieső részen vannak, minden egyéb látnivalótól távol. Ha több ideje van az embernek, érdemes lenne megnézni azokat is.

Április 20, szombat

Ezen a napon ütött be a ménkű. Autót akartunk bérelni egy napra, hogy bejárjuk a környéket. Reggel 8-ra rendeltük meg az autót. Le is mentünk időben a recepcióra és vártuk, hogy mikor hozzák a kocsit. Ricardo telefonált, majd szólt nekünk, hogy kérik a hitelkártyánkat. Persze nem fogadták el a Visa Electront, lehúzós kártyánk pedig nem volt. Ez eddig nem is jelentett problémát, ha nincs kocsi akkor busszal is be lehet járni néhány közelebbi látnivalót. A baj azzal volt, hogy Rióban akartunk kocsit bérelni és az utunkat kocsival folytatni tovább, minden le volt foglalva, az autó, a szállások Brasiliában, Ouro Pretoban, Anniékkal meg volt beszélve a program, hogy mikor hol leszünk és ha itt nem tudtunk autót bérelni, akkor Rióban sem fogunk tudni. Szóval borult az egész útiterv. Ettől egy kicsit idegesek lettünk. Felsétáltunk az Avenida Schimmelpfengen Foz do Iguassu főterére a gőzölgő melegben, leültünk egy padra és megpróbáltunk magunkhoz térni. Szar volt. Elhatároztuk, hogy keresünk egy utazási irodát, ahol megkérdezzük az árakat. Sikerült is találni utazási irodát, még egyszer rákérdeztünk az autóbérlésre, náluk is kellett a lehúzós kártya. Sok helyen béreltünk már autót, sehol se kérték a kártyát. Így a repülőjegyekre kérdeztünk rá, mert úgy gondoltuk, hogy legjobb lesz Salvadort megnézni. A repülőjegyek drágák voltak a költségvetésünkhöz képest, úgyhogy nem jutottunk előre. Végül úgy döntöttünk, hogy majd Rióban utánajárunk a dolognak és elslattyogtunk az állatkertbe. Az állatkert kicsi de jópofán van megcsinálva. Eleredt az eső, úgyhogy szakadó esőben sétáltunk egyik lombkorona alól a másik alá. Fantasztikus, hogy az esőerdő fái mennyire felfogják a csapadékot. Láttuk az onca-t (párduc) a brazilok nemzeti állatát. Egyébként a brazil papírpénzeken az őshonos állatok vannak rajta, jópofa. Mire körbejártunk már el is állt az eső. A buszvégállomás az állatkert mellett van, itt megvártuk a buszt, ami elvitt a Parque des Aves-be, közben ettünk egy pirog jellegű töltött sült tésztát, coxinha a neve, kicsit zsíros de finom.

A Parque des Aves óriási élmény volt. A hatalmas kalitkaszerűen kialakított részekben a madarak szabadon röpködnek, esznek, isznak és a látogatók közöttük sétálnak. Hihetetlen élmény, tukánok karnyújtásnyira, papagájok és jó ég tudja hány szebbnél szebb madár. Van közöttük igazi bohócmester is, az egyik egy fapadon ücsörgött, Attila leült mellé és a jókora kakas nagyságú madár, aki egyáltalán nem félt, a kezében lévő ásványvizes üveg tetejét püfölte a csőrével. Kb. félúton elfogyott a filmünk, előresétáltunk a bolthoz venni, leültünk kicsit a bárban, gyönyörűen van kialakítva, mintha egy paradicsomi kert közepén lenne az ember, kis majmok és egy jó fej tukán volt a társaságunk. Azt hiszem nagyon jól tettük, hogy a fő turistaszezonon kívül jöttünk, így alig voltak látogatók, csend volt és béke, csak a madarak hangját lehetett hallani. Nagyon klassz ajándékbolt is van itt, minden fajta és áru csecsebecsét és emléktárgyat árulnak. Mivel gyűjtöm a faragott állatfigurákat jó sokáig elbóklásztunk, mire kiválasztottuk a papagájt és a tukánt, amit megvettünk. Aztán visszamentünk a parkba és megnéztük, amit még nem láttunk meg azokat a részeket is, amik a legjobban tetszettek. Nem is tudom hány órát töltöttünk el itt, csak úgy repült az idő.

A park előtt szép nagy parkoló van kialakítva a turistabuszok számára, itt és az úttest másik oldalán mindenféle kézi szőtteseket, törülközőket, függőágyakat és függőfoteleket árultak. Megálltunk nézelődni, persze azonnal lecsapott ránk az egyik árus. A függőfotel buli egy darab, jó lenne otthonra, de nem volt olyan színű, ami tetszett volna. Ilyen apróságon persze nem akadtak fent, mondta az ember, hogy várjunk 5 percet, kocsiba vágta magát és tényleg hamarosan jött vissza néhány másik színű változattal. Az egyik pontosan olyan volt, amire gondoltunk. Néhány percnyi alkudozás után gazdát is cserélt a fotel, büszkén mutogatta, hogy milyen jó minőségű kapót ad hozzá, amivel fel lehet a mennyezetbe fúrni. Kicsit ormótlan volt annak ellenére, hogy szépen becsomagolták egy műanyag tokba.

Megvártuk a buszt és visszamentünk a szállodába, rendbe szedtük magunkat és elvonultunk vacsorázni a közeli Pizza Hut-ba. Mivel tél fele jártunk már és csak 30 fok volt este 7-kor, nem működött a légkondi, a helyi fiatalok fázósan húzódtak össze. Aztán elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Sokáig elücsörögtünk, néztük az utcán sétálókat és az autókat és vártuk, hogy elálljon az eső.

Április 21, vasárnap

A gépünk du. 1/2 4-kor indult Rioba, így szabad volt a délelőttünk és kényelmesre vettük a figurát. Elsétáltunk a fő térre aztán taxiba ültünk ( taxi drosztnál mindenhol van egy gondnok, vagy minek nevezzem, aki irányítja is a taxisokat és főzi nekik a matét. Mindenkinek ott a kis mates küblije és van egy szekrényféle, amibe vízforralót szereltek. A taxis lerakta a félig tele matés küblit a szekrénybe és már indultunk is a három határ találkozásához - ide nem visz busz. Brazília, Argentína és Paraguay találkozik itt, ahol a Rio Parana és a Rio Iguacu egymásba ömlik. A hármas határ tiszteletére mindegyik ország felállított egy obeliszket, amelyet a zászlója színeire festett, a brazilok kis parkot is kialakítottak itt, tele virágokkal, néhány kioszkkal persze. Az argentin oldal is gondozott, a paraguayi oldalon azonban nincs semmi. Innen nem messze van egy kör alakú fa építmény, az Espacio des Americas, ahonnan szép kilátás nyílik a folyókra. Amikor mi ott voltunk az épületbe nem lehetett bemenni mert éppen istentiszteletet tartottak benne. Aztán visszamentünk a szállodához, még egyszer utoljára bevásároltunk a pékségben, becsomagoltunk és du. 2-kor vittek ki minket a reptérre. A foz-i reptér volt a legszebb, amit Brazíliában láttunk. Kicsi, de európai színvonalú és itt találkoztunk az egyetlen (!) emberrel, aki korrektül tudott angolul. Beszédültünk egy indián boltba, vettünk némi guarani népzenét. A repülőút eseménytelen volt, útközben megálltunk Sao Paulo-ban, itt gyakorlatilag kicserélődött az utazóközönség, alig páran maradtunk. Leszállni nem lehetett, így végignéztük a villámtakarítást.

Este 6-ra értünk Rioba, felvettük a csomagunkat, Brazíliában mindenhol az a szokás, mint kiderült, hogy a kijáratnál ellenőrök állnak, akik egyeztetik a csomagon lévő számot a csomagjegyeken lévővel, gondolom sok lehet a lopás.

A sofőr már várt minket. (Mint kiderült marhaság volt transzfert rendeli, alaposan megvágtak minket, de féltem Riotól, nagyon sok rosszat olvastam róla.) Szóval várt a sofőr névtáblával, legalább tudott valamennyire angolul. Lesétáltunk a parkolóba, nincs a kocsi sehol. Ember leizzadt, látszott rajta, hogy azt hiszi, ellopták a kocsit. Mi összenéztünk, na ez is jól kezdődik. Aztán kiderült, hogy rossz oldalra jöttünk, a másikon parkolt. Lelkes vigyorgás közben caplattunk át. A csomagok persze itt sem fértek el, mert a csomagtartó nagy részét a gázpalack foglalja el. Fel nem foghatom, hogyan lehet taxizni úgy, hogy 2 bőrönd ne férjen el a csomagtartóban, igazán nem szoktunk sok cuccal utazni. A nagyobbik bőrönd az anyósülésre került. A nemzetközi repülőtérre érkeztünk, az esti csúcsforgalomban jó 1,5 órát tartott mire elértünk a szállodába a Copacabana-ra. Már sötét volt, semmit se láttunk, kaotikusnak tűnt az egész. Az is volt.

Lepakoltunk és elindultunk felderíteni a környéket boltilag. Nem a Copacabana felé indultunk, hanem befelé, a hátsó utcákba. Hömpölygött a tömeg, a kávéházakban üvöltött a zene, az emberek kint ücsörögtek a tereken, beszélgettek, a gyerekek fociztak. Hamar találtunk egy nagy boltot, vettünk vizet és Guaranat és némi harapnivalót. Volt ugyan minibár a szobába de az árak bestiálisak. A hűtőszekrény viszont jól jött.

Április 22, hétfő

A szálloda étterme a 12. Emelten van, fantasztikus panoráma nyílik róla a Copacabana-ra és a Pao do Asucar-ra. Szépséghibája a dolognak, hogy minden oldala üveg és a légkondit nem működtetik, tűzi a nap, így már reggel 6-kor gatyarohasztó meleg van benne.

A reggeli pazar volt, a szokásos gyümölcs és sonka-sajt mellett rántotta, sült kolbász, virsli és mindenféle apró sütemény. Eszpresszó kávét persze itt sem lehetet kapni, szerencsére a hallban volt egy termosz kávéval és mini méretű műanyag poharakkal. Interneten keresztül egész napos városnézést foglaltunk erre a napra, hogy valami képet kapjunk Rio-ról. 8-ra jött a busz, ez persze még csak a gyűjtő busz volt, aztán átszálltunk egy nagyobb buszra és megkezdődött az egész napos városnézés, méghozzá, olyan, amilyet még nem pipáltunk.

Először elvittek minket a Flamingo Beach-re, ahol hajóra szálltunk. Ez a hajókirándulás volt hivatott helyettesíteni a Cukorsüveghegyet, ami akkor éppen 3 hónapig zárva volt tatarozás miatt. Ügyetlen meleg volt, de a hajón fújt a szél, így kellemes volt. Ülőhely persze nem volt rendes, úgyhogy a 2,5 órás kirándulás végére teljesen elültük a fenekünket. A hajó körbe vitt minket a Guanabara öbölben, nagyon szép volt, még a Niemeyer-féle múzeum épületét is le tudtuk fényképezni Niteroiban.

Friss ananászt és dinnyét hordtak körbe, jól nézett ki, de nem mertem enni belőle, mert a hajó, a kapitány és a legénységet képező fiatal kölyök tisztasága hagyott némi kívánnivalót maga után, az én gyomrom meg erre érzékeny és semmi kedvem sem volt egy néhány napos hasmenéshez, ami eddigi útjainkon mindig standard program volt. Caipirinhat is csináltak nagy show közepette, de azt már pénzért árulták. Persze egy orosz nőn kívül senkinek se kellett, ilyen melegben a tűző napon ücsörögve nem tanácsos alkoholt inni ha nincs az ember hozzászokva. Kikötés után bevittek Rio belvárosába és megnéztük az új katedrálist. Érdekes, modern épület, de semmi különös.

Ezt az ebéd követte egy churrascheriaban, ahol az ebéd ugyan benne volt a program árában, de az italáért rendesen megvágtak minket. Hosszú várakozás és idegenvezető csere után ismét buszra szálltunk. Az idegenvezetés elméletileg 3 nyelven zajlott, portugálul, spanyolul és angolul. Az első kettővel nem volt gond, de angolul az első idegenvezető sem tudott nagyon, ez meg egyáltalán nem. Szóval elindultunk a Corcovado felé, az idegenvezető beszélt, beszélt, közben néha megjegyezte angolul, hogy "Ipanema on the left side, Leblon on the right side. Correct?" Ennyi volt, amit angolul el bírt mondani, na meg a legvégén a dolognak egy mondatot, hogy borravalót lehet adni. Még jó, hogy már előre elolvastunk mindent és elég sokat megértettem a spanyolból. Útközben megálltunk a Maracana stadionnál, bemenni nem lehetett, de kiszálltunk előtte és megnéztük a Pelé mezeket áruló emberkéket.

Átmentünk a Santa Terezinha negyeden, nagyon szép része ez Rionak, bár itt is megvan az ami mindenhol: a putri mellett a gyönyörű villa. Majd a Tijuca parkon vezetett keresztül az út, egyre párásabb lett a levegő a végén felhőben mentünk. Egy ponton a nagy buszból át kellett szállni kisbuszba, az vitt fel a legfelső parkolóba ahonnan 250 lépcsőfok megmászásával lehet elérni a Krisztus szobrot. A parkolóban és aztán minden lépcsőfordulóban büfék és souvenir árusok. Pechünk volt, mert végig felhőben volt a Corcovado csúcsa - ez a normál állapota szemben Cukorsüveg heggyel, amelyik általában napos és nincs köd. Egyébként már építik a liftet, éppen ideje mert sokaknak komoly akadályt jelent a 250 lépcsőfok, a mi csoportunkban is több idős házaspár volt, akik alig bírtak fölmászni. Attila előre ment, nekem lassabban ment a mászás, amikor felértem benéztem a szobor talapzatában lévő kápolnába aztán körbesétáltam. Rioból szinte semmi se látszott, a szobor meg olyan nagy és a hely olyan kicsi, hogy az arcát csak bizonyos helyekről lehet látni. Fényképezgettünk aztán lesétáltunk a parkolóba és a bárban ücsörögve vártuk meg a többieket.

 

Címkék: beszámoló brazil iguatsu út

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

G ANGEL 1 hete új képet töltött fel:

Csirkehussal_toltott_bundas_krokett_2067748_4384_s

G ANGEL 1 hete új képet töltött fel:

Gasztronomia_4_2067747_6950_s

G ANGEL 1 hete új képet töltött fel:

Gasztronomia_3_2067746_3785_s

G ANGEL 1 hete új képet töltött fel:

Gasztronomia_2_2067745_3606_s

G ANGEL 1 hete új képet töltött fel:

Gasztronomia_1_2067744_7693_s

G ANGEL 1 hete új képet töltött fel:

Gasztronomia_2067742_4338_s

G ANGEL 1 hete új képgalériát töltött fel:

Gasztronómia

Csirkehussal_toltott_bundas_krokett_2067748_4384_t
Gasztronomia_4_2067747_6950_t
Gasztronomia_3_2067746_3785_t

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu